2010. augusztus 5., csütörtök
Lecsó a'la Gundel
Hozzávalók:
1,40 kg zöldpaprika
600 g friss paradicsom
150 g vöröshagyma
80 g zsír
50 g füstölt szalonna
5 g fűszerpaprika
só
Elkészítése:
A húsos zöldpaprika magházát eltávolítjuk, hosszúkás cikkekre vágjuk, ha erős ereit is kivágjuk, de végső esetben csípősségét leforrázással is enyhíthetjük. A paradicsomot néhány másodpercre forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, és negyedekre (a nagyobbakat cikkekre) daraboljuk.
A hagymákat hosszában ketté, majd a rostokra keresztben, félkör alakú szeletekre vágjuk.
Elég nagy lábast vegyünk, hogy az anyag kellően szétterülhessen benne! Zsírban a bőr nélküli, apró kockákra vágott szalonnát üvegesre, majd a hozzáadott hagymát világosbarnára pirítjuk.
Ezután gyorsan elkeverjük benne a fűszerpaprikát, és azonnal hozzátesszük a zöldpaprikát és a paradicsomot. Megsózzuk, majd előbb fedő nélkül gyors tűzön, később - ha levének egy része már elfőtt - fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk. (Ez a mennyiség kb. 1 kg konzervlecsónak felel meg.)
Ilyen a lecsó mint ételízesítő vagy köret. Ha önálló fogásként adjuk, főzhetünk benne virslit vagy kolbászt, egészben vagy karikára vágva, de üthetünk rá - közvetlenül a fogyasztás előtt - fe lvert tojást is, sőt van,aki riszt hint rá már az elején, hogy együtt elkészítve tartalmasabbá tegye.
Rizskoch madártejjel vagy lekvárral :)
Elkészítési idő: kb 220 perc
Hozzávalók (kb 18 szelethez)
A felfújthoz:
250 g hántolt "A" osztályú rizs
1 l tej
200 ml víz
1 csipet só
150 g cukor
1 db nagy citrom reszelt héja
1 teáskanál vanília esszencia
ízlés szerint mazsola
5 db tojássárga
5 db tojásfehérje
2 púpozott teáskanál liszt
50 g vaj
A tepsihez:
a tepsi kikenéséhez vaj és morzsa
Elkészítés
1. A rizst és a vizet egy vastag aljú lábasba tesszük, és folyamatos kevergetés mellett, közepes hőfokon, felpuhítjuk a rizst a vízben.
2. Mikor elforrt a rizsről a víz, megsózzuk, és ráöntjük a tejet.
3. Időnkénti kevergetés mellet addig főzzük a rizst, míg nagyjából felissza a tejet, és kellően felpuhul.
4. Végül alaposan belekeverjük a citromhéjat, a cukrot, a mazsolát, és a vanília esszenciát, majd lefedve egy órán át hagyjuk állni.
5. Ha a tejberizs kihűlt, egy nagy üstbe szedjük, és átkeverjük. Ezután a rizskochnak egy kb 24 x 34 cm-es tepsit vékonyan kivajazunk, kimorzsázunk.
6. A puha vajat a tojássárgával kihabosítjuk, és óvatosan, egy fakanállal hozzákeverjük a tejberizshez.
7. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan ezt is hozzáforgatjuk a tejberizshez, végül óvatosan hozzákeverjük a lisztet is.
Forrás: www.desszert.eu
Megjegyzés: Nagyon hígnak tűnt, amikor a tepsibe öntöttem, izgultam is, hogy nagy gáz lesz, de az eredmény egy nagyon finom, krémes rizsfelfújt lett. :) Párom szerint így az igazi. :)
2010. augusztus 3., kedd
Gyors madártej
Szabi napok óta szeretett volna egy jó madártejet enni, gondoltam akkor kedveskedek neki és csinálok. Nagyon finom lett. :)
Náluk az a szokás, hogy a madártejet rizskochhal eszik, ami nekem teljesen idegen, mivel én a rizskochot jó kis baracklekvárral tudom csak elképzeni, de hát ízlések és pofonok. :) Így ő a rizskochot madártejjel, én meg lekvárral ettem. Az eredménnyel végülis mind a ketten elégedettek voltunk. :)
Hozzávalók:
1 liter tej
3 tojás
3 teáskanál vaníliás cukor
1 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
Elkészítés:
A 3 tojás sárgáját, 2 teáskanál vaníliás cukrot, 3 evőkanál cukrot, a csapott evőkanál lisztet simára keverjük, 1-2 kanál tejet merünk hozzá. A langyos tejbe beleöntjük, és kis lángon sűrűre főzzük. A tojásfehérjét egy mikrózható tálban felverjük, a végén 1 teáskanál vaníliás cukrot és egy kevés cukrot teszünk bele. Betesszük a mikróba, teljes teljesítményen 1 percre. Saját gőzében szépen megfő. Kanállal beleszaggatjuk a sodóba.
Forrás: www.mindmegette.hu
Megjegyzés: 2-2 csomag vaníliás és 5 evőkanál cukorral csináltam. Hát igen, elég édesszájúak vagyunk. :) Ja és a liszt lehet púpozott.
Sárgabarackos álom
Hétvégén kaptunk pár sárgabarackot és jött az ötlet, hogy kellene keresni valami jó sárgabarackos sütit, találtunk is, nem bántuk meg, hogy ez mellett maradtunk, isteni finom volt. :)
Hozzávalók:
2 pohár* kefír
2 pohár barna cukor
3 pohár rétes liszt
1/2 pohár olaj
4 tojás
1 rúd vanília belseje kikaparva
1 csomag sütőpor
csipet só
10-12 szem félbevágott sárgabarack
porcukor
* a kefíres pohár maga a mérce
A sütőt előmelegítettem. A kefírt, a vaníliával, az olajjal és a cukorral gépben alaposan kikevertem, majd hozzáadtam a tojásokat, végül a sót és a sütőporral elszitált lisztet.
A kerek sütőformába beleöntöttem a meglepően folyós tésztát. A felezett barackokat belső felükkel lefelé a tésztába rendeztem.
A süteményt kb. 200 fokon, tűpróbáig, nagyjából 30 percig sütöttem. Picit hagytam hűlni, majd tálra borítottam és óvatosan szeletelve, porcukorral megszórva, friss barack szelettel díszítve tálaltam.
Forrás: http://www.sufonesza.hu
Egy kis nasi :)
Hétvégén kerti partit rendeztünk és kellett valami gyors és finom édesség. Jó választás volt ez a recept, nagy sikere volt. :)
Gyors banános csoki golyó
A sütemény összeállításához: piskótakorong, 3-4 darab banán, olvasztott csokoládé, kókuszreszelék, mandulaforgács, csokoládédara, színes csokoládédara, fogvájó.
Elkészítés:
A banánokat fél centi vastag karikákra vágjuk.
A piskótakorongokat úgy tűzzük össze fogvájóval, hogy két korong közé egy banánszeletet teszünk.
A banánnal megtöltött piskótát olvasztott csokoládéba mártjuk, és ízlés szerint meghempergetjük kókuszreszelékben, csokoládédarában, stb.
Forrás: www.recept-oldal.hu
Megjegyzés: Mártogatás helyett szilikonecsettel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)